Egypercesek (slight angst)


Korhatár: 12
Figyelmeztetés: Szereplő halála, pedofília, fiú x fiú szerelem
Megjegyzés: Ezek a rövidke történetek azért kerültek egy bejegyzésbe, mert mind egy kicsit szomorkás hangulatú.

Történetek:
1. Bennük járok, bennük élek (Chris/Alicia)
2. Cím nélkül (Tao/Kris)
3. Ne csukd be az ajtót! (Mike/Eleven)
4. Néha hiányzol (Jaebum/Jackson)
5. Ribancos és összeroppant (Chloe)

***

Bennük járok, bennük élek
(Chris/Alicia) {Fear the walking dead}


Alicia álmai összemosódnak a valósággal, és reméli, hogy mikor végleg felébred, Chris ott lesz mellette.

Olyan finoman siklunk a vízen, Abigail el akar altatni minket. A hajópadló kemény, pedig Chris pulóverén fekszem. Oldalra nézek, hogy megkérdezzem, nem megyünk-e be; túl meleg van. A lehunyt pillái remegnek, ahogy a szemei ide-oda cikáznak álmában. Közelebb csúszok hozzá, a vállához akarom dörgölni az arcom. Az orromat a felkarjának nyomom, először a pólója anyagához, majd lentebb csúszok, hogy a bőréhez érjek. Szeretem az illatát. Van egy anyajegye a könyöke felett olyan tíz centivel, puszit adok rá.

A szél feltámad, homokot fúj az arcomra, mikor felébredek. Megfordulok, hogy Chris kezéért nyúljak és percekbe telik, mire rájövök, hogy hiába keresem. Tovább fekszem a parton, hallom anya kiáltását. "Alicia, ne menj ki egyedül!" Annyira bosszant.

Valami csiklandoz, mikor újra magamhoz térek; Chris haja a számhoz ér, olyan közel van hozzám. Megpöcköli a homlokomat és nevet - hangosan, szívből. Folyik a nyálad - mondja és közben a hüvelykujjával mutogat. Nem tudom, hogy a vállába üssek-e vagy magamra rántsam és csak öleljem. Inkább megtörlöm az államat.

Nevetést hallok, próbálom kinyitni a szemeimet, de olyan fáradt vagyok. Már megint elaludtam? - kérdezem Christ, de nem felel, és ahogy a messzi kacajt hallom, összeszorul a szívem. Nem az ő hangja. A talajba markolok, hogy megkarmoljam a hajópadlót, de csak homok ragad a körmeim alá. Inkább ki sem nyitom a szemeimet. Megint hallom anyát. "Alicia! Figyelj a többiekre!" Nem akarok. Olyan erősen szorítom össze a szemeimet, hogy az arcizmaim sajogni kezdenek pár pillanat után. Várom, hogy felébredjek, mert nem bírnám elviselni, ha ez lenne a valóság.


Cím nélkül
(Tao/Kris) {EXO}


Zitao nem akarja, hogy teljesüljenek a kívánságai.

A madárcsicsergés elnémul, a pázsit illata már nem olyan erős, mint pár pillanattal ezelőtt. Minden olyan tompa, mintha víz alá merült volna, ahogy a fiút nézi. Soha nem látta még a parkban, emlékezne rá. A térdeire sár száradt, a haja vizes és olyan gyönyörű mosolya van, amihez foghatót még sohasem látott. Hét-nyolc gyerekkel szaladgál, de egyik sem olyan tökéletes mint ő, Tao nem tudja elszakítani róla a tekintetét. Százötven centi lehet, magasabb a barátainál, talán a tizenkettedik évét tölti, de tizennégynél biztosan nem több. Nyurga alkata van, kissé idétlenül fut, de a nevetése minden hibáját pótolja. Taónak tetszik, ahogy a fiú bukfencel egyet, mikor gólt rúg.

A Nap kezd elbújni, narancsba borítja a játszóteret. Tao ugyanott ül, ahová érkezésekor helyet foglalt. A kemény, szálkás pad már nyomja a combját, de csak akkor tűnik fel neki a kellemetlen érzés, mikor egy hang megszólítja. Kizökkenti őt a fiú csodálásából, az álmodozásból, ismét érzi az illatokat, látja a többi gyerek arcát is, és megbánás, undor marja a torkát, végigcsorog a mellkasán és a gyomrát égeti, mintha sósavat ivott volna. Az előtte álló kislányra pillant, megpróbálja lenyelni a benne lévő rosszat, mielőtt rámosolyog. A copfja kibomlott, sötét hajszálak takarják a vállát és végtelen szeretettel néz rá. Tizenhárom éves, üde és orchidea illata van. Tao karját kezdi bökdösni. - Apa, menjünk! Lan nem maradhat tovább, nem akarok egyedül labdázni. - A férfi bólint, feláll és elindulnak. Aprót keres a zsebében, hogy jégkrémet vehessen a mellette ugrándozó lánynak. Egyre távolabb kerülnek a parktól, de még mielőtt túl messzire érnének, hátranéz a válla felett - csak egy másodpercre. A tekintete azonnal a fiúra szegeződik, az emlékezetébe vési a vonásait, mind fájdalmasan karcolódik belé, begyógyult hegeket tépnek fel. A sebek szivárogni kezdenek és a vágyba kevert bűntudat fekete szurokként árad szét a testében - ismét. 


Ne csukd be az ajtót!
(Mike/Eleven) {Stranger things}


Eleven a bezártságtól retteg, Mike a köztük lévő faltól.


Mike, kérlek. A lepedőbunker és az égősor nem vég meg a rossztól. Amikor elmész, a szoba falai felém araszolnak, össze akarnak passzírozni. Kérlek, ne csukd be az ajtót! Félek nélküled, halálra rémít a sötétség. Nem vagyok elég erős a magányhoz.

El, kérlek. Nem elég, ha csak bólogatsz. Amikor nem vagyok melletted, azt remélem, hiányzom neked. Kérlek, ne csukd be az ajtót! Félek nélküled, halálra rémít a tudat, hogy végleg elzársz magadtól. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egymagam feszítsem fel a zárat.


Néha hiányzol
(Jaebum/Jackson) {GOT7}


-

Hányszor kértem, hogy legalább egy percre maradj csöndben? Feleannyiszor, mint az elmúlt hetekben azt, hogy hadd halljam a hangod.

Kiabáltam veled, amikor a fürdőszoba padlóján hagytad a törülközőt. És te mit válaszoltál? Hogy soha többé nem teszed. Pár nappal később megint ott felejtetted. 

Suttogva kértelek a telefonban, hogy gyere haza. És te mit válaszoltál? Hogy soha többé nem teszed. Három héttel később rádöbbentem, hogy ezt az ígéretet, tényleg be fogod tartani.

Több olyan emlék lapul az elmémben, amiben haragudtam rád, mint amiben szerettelek, és tudod, hogy mire gondolok, mikor meglátom a kávésbögréd? Arra, hogy mindent rosszul csináltam.

Annyira fel tudtál dühíteni - még most is. Az idegeimre ment, hogy túl sok kölnit használtál, hogy sohasem mosogattál és, de még az is, hogy milyen hangosan ettél. 

Olyan mérges vagyok. Tucatszor kiszellőztettem már a szobát, az edényeket mindig kétszer mosom el és mikor egyedül vacsorázok, el sem tudnád képzelni, hogy mennyire hiányzol. 


Ribancos és összeroppant
(Chloe) {My mad fat diary/My fat, mad teenage diary}


"Azt hiszed, csak egy hülye ribanc vagyok. "


Pedig nem. Csak azt akarom, hogy szeressenek. Tényleg nem érdemlek meg egy jó embert? Csak azért, mert nem vagyok elég okos és vicces? Ha nem kellek az olyanoknak, mint Finn, keresek mást. Csak azt akarom, hogy valaki akarjon engem. Folyton ezt ismételgetem magamban, miközben Ian keze a pólómat ráncigálja. Ő akar engem. Nem szeretem, ahogy az ágyra lök, ahogy széttépi a szoknyám cipzárját, utálom, mikor ribancnak hív. De ő akar engem, nem tudja levenni rólam a kezét, és ez olyan jó érzés. Imádom, ahogy a kirúzsozott számat bámulja, azt is, mikor a szeme felcsillan, ahogy a ruhám pántja lentebb csúszik. A gyomrom összerándul, mikor mérges lesz, de az még jobban fáj, mikor egyedül ülök a szobámban és arra gondolok, hogy engem senki sem tud szeretni. Mikor Ian alszik, az ölelésébe bújok, pedig tudom, hogy nem szereti. Magamra húzom az egyik karját, a kezemben tartom a tenyerét és az arcomhoz érintem, mintha simogatna. Lehunyom a szemeimet és az arcomról felszáradnak a könnyek, mert olyan, mintha valaki tényleg szeretne.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

84 Bancroft Lane (The Chanxing Letters) {fordítás}

Írói próbák

Függőleges vagyok (OTP)