Álomkészítő

Megjegyzés: A történet egy anya szemszögéből íródott.


- Aludj vissza, kedvesem, még nagyon korán van! Nem kell félned! Majd én felébresztelek, ha itt az ideje. Most inkább hunyd le a szemeidet, és hagyd, hogy megigazítsam a takaród! - Álmatag tekinteted minden rezdülésemet nyomon követi, vékonyka, résnyire nyitott ajkaid pedig néha-néha mosolyra húzódnak.

Ne nevess ki! Tudom, hogy kócos vagyok. 

Aprócska ujjaid a pocakodat simogató kezemet kezdik markolászni, pedig tudhatnád már, hogy nem hagylak egyedül a sötétben. A szobádat megtöltő halk szuszogásod és a szekrényeden lévő zenedoboz lágy dallama engem is elálmosít, így felemelem a takaródat és melléd fekszem.

De ne mondd el Apának! Tudod, hogy milyen morcos szokott lenni, amiért elkényeztetlek. Pedig tudok ám a lefekvés előtt elcsent mézes kekszről, amit titokban elfeleztetek, míg fürödtem. Azt hittétek, nem veszem észre, hogy kevesebb édesség van a dobozban? Kis buták.

Miért nem alszol, kedvesem? Szeretnél még egy jó éjt puszit? Akár százat is kaphatsz.

Egy, kettő, három...

Most a másik orcádra is!

Négy, öt, hat...

A pisze orrod ki ne maradjon! 

Hét, nyolc, kilenc...

Ne mosolyogj, te rosszcsont!

Szundíts még egy kicsit az ovi előtt! Meséljek neked valamit? Te nem is tudod, de van egy nagyon különleges feladatom. Hogy mi? A világ minden szép dolgát felkeresem, megcsodálom és magamhoz veszem. Az összes tücsökciripelést, az édes orgonaillatot, a legfinomabb falatok ízét, a fülbemászó dallamok legutolsó hangját, még Apa kedveskedő szavait is ellopom és elrejtem. Itt lapulnak a szeplőimben, a ráncaimban, minden kósza ősz hajszálamban a szívmelengető emlékek. Már évtizedek óta gyűjtögetem őket, a farmerem zsebeibe, mosolyráncaim vonalaiba és kontyom rejtekébe bujtatom mindet.

Néha félek, hogy az évek múltával túl nehéz lesz a csomagom. Mikor azon kapom magam, hogy görnyedt háttal szeletelem a zöldségeket, úgy érzem, nem fér több kincs a láthatatlan tarisznyámba. De aztán elcsensz egy paradicsomot a mellettem lévő tálból és vigyorogva futsz Apához, én pedig kihúzom magam és újabb szépséget rejtek az emlékezetembe, ahogy piszkos ujjaiddal Apa nagy kezébe csúsztatsz egy falatot.

Tudod, hogy miért gyűjtögetem a kellemes pillanatokat? A Föld általam látott szépségei most vékonyka, színes szálhalmazok képében tekergőznek a zsebeimben. Mikor elalszol, ezeket a szálacskákat óvatosan az ujjbegyeim közé csípem és szétválogatom.

Lássuk csak... Mit is válasszak mára? Oh, hát persze! Ez a türkizkék szál a tengerparti, langyos homok, ahogy csiklandozza a lábujjaimat, az a levendula színű az eperlekvár édes íze, amit Apa ken a reggeli gofrimra. Látod ezt a világoszöldet? Ez itt a Nagyitól kapott puha kardigánom ölelése. Hm, majdnem elfelejtettem ezt a szürkét, pedig ez az egyik kedvencem, a régi samponod illata. Fogom ezeket a szálakat és fonallá sodrom őket, így ni. Nagy gombolyaggá tekerem és a többi fonalgombóc mellé teszem. Mikor óvodában vagy, Apa pedig dolgozik, kiválasztom a legszebb fonalakat, és puha, ezer színű zoknit kötök neked. Mindig serényen izegnek-mozognak a kötőtűim, hogy elkészüljek mire hazaérsz.

Miután megfürdetlek és Apával megnézitek az Esti mesét, álmosan, habfürdőtől illatozva bújsz a takaród alá. Amint elalszol, belopózok a szobádba és a csupasz lábacskáidra húzom a szépségekből készült zoknit, ami egész éjszakán át melenget téged és puhasága kedves álmokat hoz neked.

Egyre lustábban pislogsz, már a kezemet sem szorítod annyira. 

Csak nem sikerül elszundítanod? Aludj csak, kedvesem, szép álmokat!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

84 Bancroft Lane (The Chanxing Letters) {fordítás}

Írói próbák

Függőleges vagyok (OTP)